2010. március 30., kedd

Becske 2010.03.26-28.

Ezen a hétvégén is megfigyelhető volt a helybeliek által az a jelenség, amikor is a csendes falujuk egyik végén lelkes buddhisták gyülekeznek az ország minden részéről és belevetik magukat a legkülönbözőbb munkákba. A hétvége szervezését az észak-keleti régió bonyolította le, akik összesen 35 fővel képviselték országrészüket.

Először is van egy „kis telkünk”... Itt ebben a pár napban fűnyírás, füvesítés, locsolás, rendrakás, főzés, zöldségpucolás, nagy evések, egy kis napozás volt. A konyhatündérek kitettek magukért: 50 emberre főztek (zöldséglevest, tarhonyás húst, túrós tésztát), sütöttek (mákos-almás sütit, sajtos kis kiflit, almás-diós sütit), szorgalmasan hordták a több liter teát, kávét és a több kiló friss gyümölcsöt az építkezésen dolgozó társaiknak (akik ezek nélkül tuti nem tudtak volna olyan hatékonyan haladni!).

Ott van tehát ez a pár száz négyzetméteres épület, aminek a felújításán hónapok óta dolgozunk. A hétvégén a következő feladatok voltak: a Gompa glettelése, az étkező gipszkartonozása, fóliázás, fugázás, meszelés, betonozás, a vizes blokk építése/alakítása/burkolása. A konyhában helyet kaptak az óriási mosogatók, a tűzhely illetve az evőeszközök és tányérok egy része is elpakolásra került.

Elkészült a Marpa-ház melletti vízelvezető árok egy szakasza, amit ásóval-lapáttal-csákánnyal alakítottunk ki. A talaj agyagos, ez „kissé” megnehezítette a munkát (még szerencse (?), hogy az időjósok által beígért eső elmaradt…).

Az első helységben a betonozás, meszelés illetve a maradék vakolat leverése volt a fő feladat, míg a másodikban a meszelés folyt 2 napig.

Szombaton napközben több mint 50-en voltunk, hiszen Pestről illetve Debrecenből is csatlakozott több autónyi segítőkész barátunk erre a napra.

Este, vacsora utáni lazításképp borozgatós-beszélgetős-nevetős-sztorizós órák következtek… és reggeli fél hétkor…

Az idő fantasztikus volt, szinte végig ragyogó napsütésben lehetett részünk!

Nagy a hajrá a hétvégi kurzus előtt, akinek van lehetősége menni segíteni, az mindenképp tegye meg!

Érezd, építsd, élvezd Becskét!



Az észak-keleti régió

Fotók a hétvégéről:
http://picasaweb.google.com/105970772033034606182/Becske032628?authkey=Gv1sRgCKvXhsXdnqmejAE#


És Becske blogja:
becske.buddhizmusma.hu
Copyright © Gyémánt Út Buddhista Meditációs Központ - Debrecen